Hegesztett művészet
Vannak akik művészien hegesztenek és vannak akik művészetet hegesztenek. Különös érzés ahogy a hegesztő pisztoly lángjában megolvad a fém, majd néhány pillanat múlva megszilárdul és a kötés immár oldhatatlan. A művészet mindig is érdeklődve figyelte és alkalmazta az új, vagy különleges technológiákat. Egyáltalán nem csoda, hogy a fém halmazállapotainak gyors változása és az abból, immár örökre szóló kompozíciók kialakításának lehetősége megihlette a szobrászokat is.
A Fortepan gyűjteményében talált képen Kamotsay István szobrászművész a Százados úti Művésztelepen Rozsdaszobor című alkotásának, kis méretű változatát hegeszti. A szobor végül különböző méretű, időjárás állónak tartott acélcsövekből készült el.
Kamotsay István a szolnoki Gépipari Technikum előtti parkba olyan hegesztett szobrot készített, ami szándékai szerint új, kifejező, igaz és korszerű volt. A „volt” a szó legteljesebb értelmében igaz, ugyanis a kész szobor csak 20 évig állt a helyén és mintegy 30 évvel ezelőtt eltűnt. A felhasznált anyagok nem igazán álltak ellen az időjárás viszontagságainak, a rozsda fokozatosan, de teljesen beborította, a Szabó Erzsébet iparművész által készített Kamotsay verssorokat tartalmazó üveglapok összetörtek.
Három alkotás készült ezzel a technikával. A szolnoki rozsdaszobor sorsa ismeretlen. Egy másik egy kisplasztika ami a Nemzeti Galériába volt kiállítva, a harmadik egy működő díszkút ami Miskolcra került. Egyikről sem sikerült több információt szereznem.
A történet következő szomorú aspektusa, hogy némi hegesztőmérnöki felelősség is felvetődik a szobor korróziója kapcsán. A művész egyik interjújában megemlíti, hogy 3 kilométer hegesztési varrat elkészítésével készült el a szobor. Ennek is köze lehetett annak gyengén ötvözött acél alapanyag kiválasztásához, amiből a szobor készült, tulajdonképpen a hegeszthetőséget előtérbe helyezték a korrózióállósággal szemben. Az akkoriban újnak számító alapanyag korrózióállóságáról valószínűleg nem rendelkezett még kellő információval.
A szobrot lelkes Szolnokiak keresik azóta is:
Tóth György – Gyigyi
A bejegyzéshez felhasználtam a Köztérkép weboldalon olvasottakat és az Arcanum adatbázisában fellelhető Ország-világ folyóirat 1970 márciusi számának cikkét, amit Némethi Györgyi készített.
Az 1963-ban Bélapátfalván leleplezett 19-es emlékmű (Üldözöttek emlékműve, Iván szobor) sorsa is elég hányattatott.
